Belépés

Neuro-Lingvisztikus Programozás (NLP)

Szépít-Ászok!

 

Mit várnak Tőled?

Te a vendéged „pszichológusa” is vagy amellett, hogy a hétköznapi dolgozó nőből és férfiból szépség királynőt, vagy királyt varázsolsz. Akkor távoznak Tőled elégedetten, ha a szolgáltatás során meglévő testi érintkezés mellett a lelkét is simogatod azzal, hogy konkrét segítséget is tudsz nyújtani az aktuális élethelyzeteire.

 

Testi és lelki megújulást várnak a vendégeid. A különböző szolgáltatások közben testi és lelki érintkezés egyaránt történik köztetek. Várják Tőled, hogy meghallgasd, lásd meg rajtuk a hangulatukat és átérezd az érzéseiket. Sokszor várják, hogy lelkileg is felfrissült állapotba kerüljenek.

Szerencsére van megoldás!

 

Megtanulhatod a partnereid hangulatának leolvasását, a bizalmi kapcsolat gyors kialakítását, a kérdezés technikáját, és azt, hogy a vendégeid tudattalanjába hogyan tudsz észrevétlenül pozitív információkat bejuttatni.

Ahhoz, hogy a testi kontaktus alatt az energiáid a vendégedet pozitív állapotba tudják juttatni, Neked kell folyamatosan hozzáférned a saját pozitív erőforrásaidhoz.

 

Sokszor tapasztalod, hogy a kliensek hajszolt, fáradt, ideges állapotban érkeznek Hozzád és ez Téged lemerít, és még vannak azok a bizonyos „energia vámpírok” is. Ilyenkor Neked folyamatosan a legjobb állapotban kell lenned és ez bizony nehéz feladat. Ugye?

Elsajátíthatod olyan rögzítések kialakítását a Magad számára, amiknek az előhívása esetén bármikor a legjobb állapotba tudod juttatni Magad. Elérheted, hogy a szíved, az eszed és a kezed ugyanabba az irányba működjenek együtt, mert csak így lehetséges a hitelességed. Megszüntethetsz évek óta meglévő rossz érzéseket, és megtudhatod, hogy a stresszt hogyan alakíthatod át életerővé.

 

Többen vagyunk, akik oktatjuk is a szakmát. A tanítványaink is olyan lélekállapotokban ülhetnek és dolgozhatnak az óráinkon, mint a vendégeink a szolgáltatás közben. Tanárként, a diákod ugyanazt az odafigyelést várja Tőled, mint a vendégeid, a kirobbanó energiát, amivel Veled együtt tudnak szárnyalni.

 

Ugyanezek az elvárások érvényesek a Családodra, a barátaidra, a munkatársaidra és az egész tágabb környezetedre is. Hozzájuthatsz a Célok megfogalmazásának olyan technikájához, hogy onnantól kezdve a vágyott események fénysebességgel kezdenek megvalósulni.  Magadévá tudod tenni a kreativitás stratégiáját is. A konfliktushelyzetek kezelése is játékká válhat és minderre a tanítványaidat, a Családodat, gyerekedet, párodat és az egész környezetedet is meg tudod tanítani.

 

Hogyan Tudod megcsinálni?

 

A Neuro-Lingvisztikus Programozás (NLP) megtanulásával ellenállhatatlan személyiséggé válsz minden ember számára.

Nyelvi eszközökkel saját magadat és partnereidet pozitív irányba tudod változtatni, és új, hatékonyabb programokat leszel képes kiépíteni.

Az NLP Intézet több évtizede foglalkozik ennek a tanításával. A szépségiparban is vannak referenciái: pl. GIGI, MATIS

 

Mi miatt van rá szükséged?

 

Választhatod, hogy maradsz, amilyen vagy. A vendégek, tanítványok vagy jönnek, vagy nem. Választhatod a kiszolgáltatottságot a gazdasági helyzetnek, vagy választhatod a tanulást, a változást.

Gyűjtsd be a tudást és tedd a személyiséged részévé, akkor a vendégeid, a tanítványaid és a körülötted lévő emberek ennek hatására, olyan vonzást fognak érzékelni a személyedhez, ami biztosítja számodra a boldog, gazdag, egészséges jól-létet.


Kik azok, akik ezt választották a nagyvilágban?

 

Obama elnök, akiről azt állítják, hogy az NLP megtanulása után vált képessé az amerikai emberek millióinak megnyerésére.
Vagy Drew Barrymore, aki NLP módszerrel tudott véglegesen kigyógyulni a mindenféle függőségeiből.

Vagy J.K.Rowling, aki a Harry Potterben gyerekeket tanít NLP technikákra.


Így lehetsz Te a vendégeid pszichológusa, amellett, hogy varázspálca nélkül varázsolsz, így elnyered a vendégeid és környezeted tiszteletét, szeretetét és csodálatát.




Megjelent: 4104 alkalommal Utoljára frissítve: 2012. január 04., szerda 21:51

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Rendezvénytudósítás / Beauty Forum 2012
Huszonegyedik alkalommal gyűlt össze 2012 áprilisában a szépségipar a Beauty Forum Hungary...
Rendezvénytudósítás / Mazella&Palmer: egyéni nézőpont a fodrászatban
A Wella Professionals jóvoltából ismét Magyarországon tartott bemutatót a Mazella&Palmer...
Rendezvénytudósítás / 25. Beauty Forum Hungary - kiállítói körkép 2016.
  2016. november 5-6-án a szépészet piaci szereplői a Millenárison találkozhattak az évente...