Belépés

Esküvőláz: ruha-, haj- és sminktrend 2012-ben 3. rész

Esküvőláz: ruha-, haj- és sminktrend 2012-ben 3. rész

 

 

 

Olyan megjelenést kell választani, ami illik a menyasszonyhoz


A „kevesebb néha több” elvet részesíti előnyben Mali Ildi, aki szerint sokszor egy egyszerű, visszafogott stílusú ruha többet mutat a női szépségből. „Nem vonja el a menyasszonyról a figyelmet, hanem magára a személyre enged koncentrálni, és nem a díszítésre, kristályra, vagy csipkére” – mondta a stylist. Azt javasolja, ne vigyük túlzásba a sminket és a hajat sem; a lényeg, hogy a menyasszony finom nőiességét, báját hangsúlyozzuk, ne pedig a divatot, vagy egy álmot kövessünk.

„Az esküvő az egyetlen olyan terület, ahol mindenképpen az érzéseinkre hallgassunk, és olyan öltözéket, megjelenést válasszunk, ami igazán illik személyiségünkhöz, minket tükröz. Olyan anyagot, formát, színeket válasszunk, amelyek jelenlétében a legjobban érezzük magunkat” – fejtette ki Mali Ildi, hozzátéve, hogy divattól független mozoghatunk a témában, ne erőltessünk olyan ruhafazont ami nagyon divatos, de nem áll jól. Kiemelte: a személyes testalkatot ebben a helyzetben is figyelembe kell venni.


 

 

Mali Ildi

Laza elegancia és lágy vonalak dominálnak az esküvői frizuránál

 

A mesterfodrászok szerint az esküvői frizuráknál a laza elegancia, a lágy csigák, valamint a letisztult, finom vonalak dominálnak idén. A modern menyasszonyok akár Amy Winehouse kontya által inspirált frizurában is tündöklők lehetnek a nagy napon.

 

 

Hajas László szerint a legújabb trendek alapján a frizurák meglazulnak; a sodort feltűzések megadják azt a laza eleganciát, mely a mostani esküvői divat kulcsa.

 

 

„A 60-as évek kontyai reneszánszukat élik” – mondta Szabados Iréne, aki szerint  a lágy csigák, hengeres formák változatai izgalmasan simulnak bele az esküvői kontydivatba.

 

 

Kucsera Zsoltnak minden esetben a modell megjelenése jelenti az egyik legnagyobb inspirációt; a szép, letisztult vonások a virágok szirmait idézik, hullámos, lágy vonalakat követő konty kialakítására sarkallják.

 

 

Egy kis izgalmat csempészve a frizurákba, Zsiga Renáta szeret játszani az eszközökkel, valamint a kiegészítőkkel. Az általa megálmodott esküvői konty nem klasszikus, tiszta vonalvezetésű, hanem inkább kicsit előremutató.

 

 

A régi idők sokat díszített hatalmas frizurái nem hozzák lázba Dudás Attilát, aki az esküvői konty elkészítése során Amy Winehouse hajviseletéből inspirálódott.

 

 

Zsidró Tamás a klasszikus vonalak enyhülését hangsúlyozza az idei trendekben, melyek lehetővé teszik, hogy a frizurakészítő szabadabban használja ötleteit.

 

 

Az esküvői frizurákat a L'Oréal Professionnel nagykövetei készítették el.
Fotó: Petr Weigl
Styling: Mali Ildi / Liil Production
Ruha: Daalarna (www.daalarna.hu)
Smink: Korpos Anikó, Zsótér Bíborka – L'Oréal Paris
Kiegészítők: Eklektika Szalon (www.eklektikaszalon.hu)
3D utómunka: Vitek Bedrna

Összeállította: Filákovity Radojka

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Esküvő / Sharon Blain menyasszonyi fonat
    Sharon Blain mesterfogásai lépésről lépésre egy fonott menyasszonyi frizura...
Esküvő / Bridal by Martin Crean
    “Az egyik legfontosabb nap az életedben – ezért akarod, hogy a frizurád a legjobban...
Esküvő / Vera Wang - Bridal Collection
Vera Wang a 2014-es tavaszi menyasszonyi ruha kollekciójával szakít a "hófehér"...